Ugrás a fő tartalomra

6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.


+36 (62) 202-475

Széchenyi 2020

Specialitásunk


Szakmai Fórum a Corvinban

Versenyképes tudás biztosítása!

Ebben a gazdasági környezetben kulcsfontosságú a szakképzés helyzete, színvonala. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum évről évre egyre nagyobb létszámban képez folyamatosan korszerűsödő tudással rendelkező szakembereket. A Centrum 7 szakképző intézménye megújuló tanműhelyi, iskolai környezettel, Digitális Közösségi Alkotóműhellyel, és magasan képzett oktatókkal várja leendő diákjait. Számukra szakmai fejlődést, versenyképes tudást és anyagi biztonságot jelentő életpályát kínálunk, aminek része a minden tanuló számára biztosított ösztöndíj, valamint a szakmai vizsga teljesítése utáni egyszeri pályakezdési támogatás. A nálunk tanuló diákok vállalati partnereink termelési környezetében sajátíthatják el a szakmák alapjait, miközben szakképzési munkaszerződés keretén belül munkabért kaphatnak.

Küldetés

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Csongrád-Csanád vármegye 4 városában - Hódmezővásárhely, Szentes, Makó, Csongrád - és azok vonzáskörzetében nyújt szakképzési szolgáltatást. A társadalmi és gazdasági igényeknek megfelelő piacképes képzéseket és szolgáltatásokat biztosítunk. Az elvárásokhoz alkalmazkodni tudó, biztos szakmai ismeretekkel bíró, önálló ismeretszerzésre és együttműködésre képes szakembereket képzünk, megalapozzuk az egész életen át tartó tanulás lehetőségét. Iskoláinkban törekszünk a munkaerőpiacon elvárt munkavállalói kompetenciák kialakítására, ugyanakkor számunkra fontos érték a tanulóink testi - lelki fejlődése, mentális egészségének megőrzése és tehetségük kibontakoztatása. Motivált, kreatív, megújulásra képes oktatói közösségeink eredményesen készítik fel tanulóinkat a jövő kihívásaira.

Jövőkép

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum iskolái regionálisan olyan elismert oktatási brandet képviselnek, amely mindenki számára garanciát jelent a minőségi oktatásra, a korszerű technológiák megismerésére, a személyes figyelemre. Minden intézményünkben legalább egy országosan kiemelkedő ágazati képzést folytatunk. Beiskolázási vonzáskörzetünket bővítjük Csongrád-Csanád vármegyén túl és a határon kívüli magyarlakta területek felé. A gazdaság és a társadalom felmerülő új elvárásaira gyorsan és hatékonyan reagálunk. Partnereinkkel a szakképzés valamennyi területén konstruktívan együttműködünk, képzéseinket térben és időben rugalmasan, duális keretek között valósítjuk meg. Képzéseink középpontjában a gyakorlatias megközelítés áll, melyet tanulási eredmény alapú oktatással, projektoktatással, jó gyakorlatok alkalmazásával érünk el. Mindezt digitális és korszerű eszközökkel felszerelt tanműhelyekben, innovatív technológiát alkalmazó partneri környezetben biztosítjuk. Tudásközpontként biztosítjuk a gazdaság által igényelt képzettség elsajátítását, a munkavállalók számára újabb szakma és speciális ismeretek megszerzését. Felnőttképzéseink a vállalati és állampolgári igényekre reagálva figyelembe veszik az egyéni igényeket. Iskoláink tanulóinak testi-lelki fejlődésére, szociokulturális és képességbeli hátrányainak csökkentésére, tehetségük kibontakoztatására komplex rendszert működtetünk. A környezettudatos szemlélet és a fenntarthatóság szerves részét képezi a szakmai képzésnek, a mindennapi gondolkodásnak annak érdekében, hogy diákjaink a jövőjükért felelős állampolgárokká váljanak. Oktatóink módszertani és szakmai megújulását továbbképzéseken és vállalati környezetben szervezzük. Oktatóink képesek a generációs változások követésére, a megfelelő módszerek és eszközök alkalmazására. Épületeink XXI. századi modern, digitális oktatási környezetet biztosítanak és színes közösségi terek szolgálnak a pezsgő diákélet helyszínéül. Intézményeinkben környezetbarát és zöld technológiákat alkalmazunk. A jövőképünkben megjelölt célok elérésének feltételeit hatékony gazdálkodással teremtjük meg.

Tanulj Te is a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum intézményeiben!



KIMIKK
CsmkikEmberi Erőforrás TámogatáskezelőEmberi Erőforrások MinisztériumaHatártalanulHódmezővásárhely mobilalkalmazásNemzeti Tehetségkutató Program
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

      6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.

    • Telefon: +36 (62) 202-475

      E-mail: hszc.titkarsag@hiszk.hu

      OM azonosító: 203039

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/007549; E/2020/000182


    2024Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum