Ugrás a fő tartalomra

6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.


+36 (62) 202-475

Széchenyi 2020

Műhelyiskolai képzés


Dobbantó programot elvégzett, vagy alapfokú végzettséggel rendelkező, 16. életévét betöltött tanulók számára a Műhelyiskola a szakmai oktatás új megközelítését jelenti. A tanulók oktatása nem iskolai, tantermi keretek között, hanem gyakorlati helyszínen zajlik, egy mester és egy pedagógiai mentor segítségével. A Műhelyiskolában piacképes részszakma megszerzésére van lehetőség. A részszakma megszerzéséről kiállított szakmai bizonyítvány szakképesítést, ha a részszakmára történő felkészítés dobbantó program keretében és műhelyiskolában történt, államilag elismert alapfokú végzettséget és szakképesítést tanúsít. Jelzi továbbá, hogy a tanuló legalább egy munkakör betöltéséhez szükséges végzettséggel rendelkezik. A Műhelyiskolában a végzettség megszerzése nem tanévhez kötött, maximum két évig tart. Minden ismeret a részszakmához kötődik, amelyet a tanuló a mesterétől sajátít el. Nincsenek kötelező közismereti tantárgyak és hagyományos értelemben vett értékelés.

A műhelyiskolai képzésben részt vevők havonta 16000 forint összegű ösztöndíjban részesülnek.

Partnerek / Mentorok teljes listája 2026/27-es tanévtől (3)

Bakainé Vajdovich Judit

oktató

Műhelyiskolában tanulmányokat az folytathat, aki alapfokú végzettséggel nem rendelkezik, de a szakképző iskola dobbantó programját elvégezte, vagy alapfokú végzettséggel rendelkezik és a tizenhatodik életévét betöltötte. A műhelyiskolában kizárólag részszakma megszerzésére irányuló felkészítés folyik, amelyet tanműhelyben vagy munkahelyi körülmények között, nappali rendszerben, egy-öt fős csoportokban lehet elvégezni. A műhelyiskolában részszakma megszerzésére – a tanév rendjére tekintet nélkül – legalább hat, legfeljebb huszonnégy hónap áll a tanulók rendelkezésre. Műhelyiskola a Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikumban került kialakításra.


Telefon

+36 (63) 562-335

E-mail cím

zsoldosf@zsoldos.edu.hu

Farkas Miklós

igazgatóhelyettes

Részszakma megnevezése: Falazó kőműves. A részszakma órakerete: 960 óra A falazó kőműves elsajátítja a szakma alapvető tevékenységeit és technológiáit, terveket olvas és értelmez, valamint biztonságosan végzi a falazási munkákat. Ismeri az anyagokat, eszközöket, szabványokat, önállóan vagy csapatban dolgozik, falazott szerkezeteket épít és bont, valamint betartja a munkavédelmi és környezetvédelmi előírásokat. A képzés időtartama egy év. A kereskedelmi egységben dolgozó munkatárs az áruk átvételét, kicsomagolását, ellenőrzését és polcokra helyezését végzi, gondoskodik a rendről, a készletek pótlásáról és a címkézésről. Kezeli az árumozgató eszközöket és az informatikai rendszereket, valamint a visszárut. A képzés időtartama egy év. Részszakma megnevezése: Bolti előkészítő. A részszakma órakerete: 960 óra Kereskedelmi egységekben az áruk raktárból való kijuttatását, a polcok és rakodóterületek feltöltését, az áruk és a raktár, illetve a rakodóterületek tisztán és rendben tartását végzi. A raklapon, konténerben vagy egyéb módon tárolt árut átveszi, a szállítói csomagolásból kicsomagolja. Ellenőrzi az árut, és a csomagolás sérüléseit jelzi a vezetőjének. A megadott szempontok szerint csoportosítja és rendezi a termékeket. Az árut kijuttatja a raktárból, az árut rekeszekbe és polcokra rendezi, a polcokat feltölti. Címkézést végez, illetve a megfelelő tájékoztató táblákat, feliratokat kihelyezi a polcokra. Figyeli az áru fogyását, és szükség esetén pótolja a fogyóban lévő termékeket, gondoskodik az időbeni feltöltésről. Másodlagos kihelyezéseket (például bejárat, kínáló-pult) épít és lebont. Szétválogatja, és a helyére viszi a visszárut (a vevők által a pénztárnál, vagy a boltban nem az eredeti helyén hagyott árut), és kezeli a szállítói visszárut. Kezeli az árumozgató eszközöket, a raktár számítógépeit és kapcsolódó egységeit, vonalkód leolvasót használ.


Telefon

+36 (62) 242-011

E-mail cím

corvin@hiszk.hu

Kása Emőke

főállású oktató

Részszakma megnevezése: Szakácssegéd. A HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumában 2024.november 25-én tudtuk elindítani Műhelyiskola keretében a Szakácssegéd részszakma képzést. A képzést a Szakács szakma Képzési és Kimeneti Követelményekben meghatározottak alapján heti 30 órában iskolai tanműhelyben valósul meg. Jelenleg 6 tanulót tudtunk bevonni, aki nagy lelkesedéssel tanulnak a Tankonyhában. A műhelyiskola tanulóinak mentorálását Kása Emőke Ilona oktató vállalta. A Szakácssegéd képzésen: - Előkészítés és élelmiszerfeldolgozás, - Konyhai berendezések-gépek ismerete, kezelése, programozása tantárgyakat oktatja Kádas Kálmán és Kása Emőke Ilona. Szakácssegéd részszakma A szakácssegéd a meleg és hidegkonyhai munka során kiegészítő és segítő munkát végez. Feladata a szakácsok munkájának segítése. Konkrét feladatai közé tartozik a vendéglátó termelés során használt alapanyagok és nyersanyagok tisztítása és előkészítése. Zöldségeket, gyümölcsöket tisztít, pucol, darabol, szeletel és előkészíti azokat a főzéshez, sütéshez. Felelőssége a konyha tisztántartása, higiénia előírások betartása.


Telefon

+36 63 570 425



Családbarát munkahelyCsmkikDaibau HungaryEmberi Erőforrás TámogatáskezelőEmberi Erőforrások MinisztériumaHatártalanulHódmezővásárhely mobilalkalmazásNemzeti Tehetségkutató Program
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

      6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.

    • Telefon: +36 (62) 202-475

      E-mail: hszc.titkarsag@hiszk.hu

      OM azonosító: 203039

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/007549; E/2020/000182


    2026Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum