Hírek
HSZC
- fejlesztések
- HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium
- Makó
21. századi szakképzési komplexumot épít a Centrum Makón
Az ország egyik legmodernebb szakképzési komplexumát alakítja ki Makón a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum.

Kedden bejárást tartott a Bajza utcai helyszínen a Centrum és a város önkormányzatának a vezetése, az építési munkálatok ütemterv szerint haladnak, a készültségi szint pedig elérte a 30 százalékot.
A kivitelezési munkálatok nagyon jól haladnak a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium Bajza utcai telephelyén, ahol jövő évben adják át a Centrum új, 21. századi szakképzési komplexumát. Az építkezés jelenlegi állását kedden tekintette meg dr. Ambrus Norbert, a Centrum kancellárja, Farkas Éva Erzsébet, Makó város polgármestere és Tóth Ferenc önkormányzati képviselő. A munkafolyamatok állását Csáki László, az RZB Invest Kft. kivitelezés-vezetője ismertette.
A szakember elmondta: az előre eltervezettek szerint haladnak, kihasználva az enyhébb őszi időt, a homlokzatot szigetelik, valamint cserélik a tetőhéjazatot. Ezzel párhuzamosan folynak a belső munkálatok is, aljzat- és vakolatjavítások zajlanak, valamint villanyszerelők is dolgoznak a helyszínen. Az épületegység homlokzati részére pedig felkerültek az új nyílászárók. Most összesen 48 fő dolgozik az építkezésen.
Dr. Ambrus Norbert kancellár kifejtette: a kivitelező a nyár elején vette át az építési területet és azóta folyamatosak a munkálatok, amelyek készültsége meghaladta a 30 százalékot. Hozzátette: nem csak a kivitelezéssel tudnak jól haladni, hanem a modern eszközök beszerzésével is, amelyek szintén az összesen 2 milliárd forintos projekt részét képezik. Ezek közül kiemelkedik az Ipar 4.0-ás gépsor, aminek részei már meg is érkeztek Makóra. Ezekről a gépekről azt kell tudni, hogy jelenleg a világon ezek a legkorszerűbbek, így az ide járó fiatalokat, illetve a felnőttképzésben résztvevőket csúcstechnológia segítségével oktatják majd. Érdekesség, hogy ezeket a berendezéseket a nyitható tetőn keresztül fogják majd beemelni az épületbe, miután a kivitelezés befejeződik.
Farkas Éva Erzsébet polgármestertől megtudtuk: nagy öröm a számára, hogy a városban folyamatosan újulnak és bővülnek a nevelési-oktatási intézmények, hiszen aki bölcsődét, óvodát vagy iskolát épít, az a jövőt építi. Az önkormányzat vezetése is arra számít, hogy ennek az országosan is egyedülálló szakképzési komplexumnak köszönhetően meg fog növekedni a Návay iskola tanulói létszáma, illetve még több felnőtt fog úgy dönteni, hogy új szakmát szerezzen magának. A városvezető megjegyezte: ez a jelentős beruházás gazdagítja Makót, nem csupán épülettechnológiai, hanem oktatási szempontból is.
A bejáráson részt vett a városrész önkormányzati képviselője is. Tóth Ferenc arról számolt be, hogy a legjobban annak örül, hogy a hosszú ideig kihasználatlanul álló iskolába újra élet költözött, hiszen a Centrum tanulói néhány éve birtokukba vették. Most pedig egy teljesen új és modern környezetet alakítanak itt ki a számukra és ez a gyönyörű komplexum a körzet egyik ékévé fog válni.
GALÉRIA
21. századi szakképzési komplexumot épít a Centrum Makón



KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Egykori eötvösös diák képviseli Magyarországot a WorldSkills Világbajnokságot fodrász kategóriában
Nagypál Dóra, a HSZC Eötvös József Technikum volt diákja hazánkat képviselheti a 2026 szeptemberében Kínában megrendezésre kerülő WorldSkills Világbajnokságon.
HSZC

Megemlékezés az 1956-os Forradalom és Szabadságharcról
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum intézményeiben 2025. október 23-án megemlékezést tartottak az 1956-os Forradalom és Szabadságharc évfordulója alkalmából.
HSZC

Együttműködési megállapodást kötött a Centrum és Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ
Régóta nagyon jó kapcsolatot ápol egymással a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum és a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ, amit hétfőn egy együttműködési megállapodás aláírásával hivatalossá is tettek a felek.
HSZC


