Hírek
HSZC
- oktatás
- átadó
- sajtótájékoztató
- XXI. századi környezet
- modern eszközök
Új fogtechnikai eszkozoket kapott a Kalmár
Rekord gyorsan, szinte hiba nélkül készíthetik el a fogtechnikusok a mintákat két új eszköznek köszönhetően a Kalmárban.

A fogtechnikus szakma tanulói a jelenlegi legmodernebb technológiát sajátíthatják el. A megvásárolt „Cyber Scan” optikai szkenner, valamint a hozzá tartozó „Exocad” fogászati Cad szoftver az ágazatban jelenleg is zajló digitális technológiai forradalom kihívásaira kínál megoldást.
A Hódmezővásárhelyi SZC Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumnak köszönhetően közel 4 millió forint értékű eszközbeszerzést valósított meg, 5 szoftvert szereztek be és optikai szkennert -tájékoztatta lapunkat csütörtökön sajtótájékoztató keretében az intézmény, amelynek során mi magunk is bepillantást nyerhettünk, hogyan is működik a legmodernebb technológiára épülő eszköz.
Pap András igazgató azt is elmondta, jelenleg az országban 5 helyen zajlik az érettségi után elvégezhető fogtechnikus képzés, a Kalmár pedig etekintetben évtizedes múltra tekint vissza, folyamatosan magas az érdeklődés a képzésük iránt, határon túlról is, jelenleg pedig több 30 diákjuk végzi.
Az igazgató hozzátette, a mostani fejlesztés nem titkolt célja az, hogy a HSZC a Fogtechnikus szakma oktatásának regionális központjává váljon.
“Manapság a digitális fogászat beépült a fogtechnika területére, sok manuális rész digitalizáción esett át, így ha van egy páciens, az orvosnak nem kell lenyomatot vennie, csak beszkenneli a szájüreget, elküldi a számítógépre, és a fogpótlást azonnal meg tudják tervezni. Sokkal gyorsabb, pontosabb ezzel az optikai szkennerrel dolgozni, nem kell heteket várni a fogpótlásra” – osztotta meg velünk Horváth Mihály fogtechnikus oktató.
Az az 5 darab szoftver, ami most az iskolához került, egyébként az országban egyedül csak itt van még, a diákok pedig már vizsgáztak is belőle.
Tartalom forrása: Promenád24
GALÉRIA
Új fogtechnikai eszközök a Kalmárban
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Kilenc diák képviselte a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumot a DUE Médiatáborban
Kilenc tanuló képviselte a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumot a 2025. július 5–13. között megrendezett Országos Kommunikációs és Média Szaktáborban, amelynek helyszíne Balatonkenese, a Hotel Kenese Port.
HSZC

Tanévzáró ünnepségek a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum intézményeiben
Június végén lezárult a 2024/2025-os tanév a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumhoz tartozó hét tagintézményben.
HSZC
Elismerés a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum oktatóinak – Átadták az Oktatói Szolgálati Emlékérmeket
Öt kiváló oktató vehette kézbe az Oktatói Szolgálati Emlékérmet a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumból, elismerésként több évtizedes, kiemelkedő, lelkiismeretes és példamutató oktatási munkájáért.
HSZC